2013. május 9., csütörtök

Az első nap

Megkezdődött a Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója.
2013. május 9. 16 óra után néhány perccel.
ezt mondta Kiszely Ági  később egy interjúban, de a tartalma a megnyitón elmondottakat is idézi.

Kiszely Ágnes a Ciróka Bábszínház igazgatója köszöntötte a résztvevőket, 
 majd Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg a Találkozót.
Megnyitó beszédében azt igérte, hogy ezentúl nem marad el a kétévente megrendezésre kerülő Bábszínházak Találkozója sőt, szerinte évenként kellene megtartani, mert ez a terület fontos és több pénzt is érdemel. Ezeket a reménytkeltő szavakat mindenki örömmel hallgatta. Úgyhogy reméljük jövőre újra találkozunk! De két év múlva biztosan.

Ezután Mák Kornél alpolgármester szólt, és a város támogatásáról biztosította a bábművészeket. Többször idézte Kecskemét jelmondatát: "Sem magasság, sem mélység nem rettent". Ez azt jelenti ezúttal, hogy a város mindenben támogatja intézményeit. 
Így aztán derűs légkörben kezdődött a Találkozó
Boráros Szilárd tervező és Marek Waszkiel lengyel színház igazgató, egyetemi professzora, a zsűri egyik tagja beszélget a következő előadás előtt
Veres András rendező, a zsűri egyik tagja, Kovács Géza a Mesebolt Bábszínház igazgatója, rendező, Mátravölgyi Ákos tervező
Krucsó Rita színész /Ciróka - Kecskemét/, Karádi Bori színész /Budapest Bábszínház/, Nagy Viktória Éva, színész, rendező /Vojtina - Debrecen/
A látvány Mátravölgyi Ákos munkája

http://youtu.be/Kl7CsIPUVZg
videó  A csomótündér jeleneteivel és  riport Gimesi Dórával és  Kuthy Ágival

Az első bemutató  A CSOMÓTÜNDÉR a Ciróka Bábszínház előadása. A történet Gimesi Dóra dramaturg, író mesekönyve alapján készült, Kuthy Ágnes rendezte. Velük beszélgettünk az előadás után. A Találkozó eseményeit összefoglaló videóhoz készülnek a felvételek és a riportok. Megtudtuk, hogy mindketten nagyon fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek a mindennapi életüket érintő komoly kérdésekről is beszéljenek és remélik, hogy a mesés formában előadott válás történet segít feldolgozni a valóságban is, sajnos gyakran előforduló helyzetet. 
Az előadás valóban egy fájdalmas témát állított a középpontba, de sikerült minden érzelmességet elkerülve, kacagtatóan vidám hangulatot teremteni A színészek kiválóak. Kuthy Áginak is gratuláció érte.  Kiemelkedik Apró Ernő, aki remek komédiás, neki is van a leghálásabb szerepe, de a többiek Krucsó Júlia Rita, Fülöp József, Ivanics Tamás e.h. nagyszerűen, komoly - játékosan adják a veszekedő, marakodó, rosszul összecsomózott király és királyné és a jövendő Csomótündér szerepét.
Gimesi Dóra egyébként eredetileg öreg nőnek írta  Csomótündért, csak amikor kiderült, hogy a Ciróka Bábszínház mutatja be, akkor azonnal Apró Ernőre simította.


A Kisteremben a Figurina Bábszínház MACKÓALSÓ c. komédiája következett. Különös hangulat lett a teremben a kukázó alsó mackók története közben. A Találkozón résztvevő egyetemisták, bábos osztály tagjai olyan harsányan nevettek minden kis poénon, hogy igazából nem tudtam eldönteni, hogy mi az, ami ennyire hat rájuk. Majdnem olyan volt, mint a "röhög az osztály" Karinthynál. Ettől függetlenül a közönségben helyet foglaló óvodás korosztály a nekik szóló mesét élvezte. A három kukázó maci története lekötötte őket. a Figurinának volt már jobb előadása, de ez inkább a felnőtt értékelése, mert a gyerekeknek tanulságos és szórakoztató a macimese.

Siklósi Gábor és Fers Klára a mackókkal

 Némi vacsoraszünet után a Kövér Béla Bábszínház MICSODA MADÁR EZ? c. meséje következett. Majd a videó részletet érdemes lesz megnézni, mert különleges világot teremtett Kiss Ágnes rendező és Szűcs Eszter Anita tervező. Egy furcsa keretjátékot illesztettek Szutyejev meséi közé. Zenész és énekesnő  /Szetnyik Margit, Dulics Tímea / két bogár szerepében magávalragadó kacagásokkal és dalocskákkal választja el a történeteket. A három színésznő /Balasi Jolán, Nikodémusz Hajnalka, Spergel Anna / pedig elementáris örömmel játszik a bábokkal a színpadként szereplő ablakban.

a videón jelenetek és az alkotókkal beszélgetés



 Kiss Ágnes rendező és Szűcs Eszter Anita, tervező.

A zsűritagoknak nem tetszett ez az előadás.
A zsűritagok  hozzászólását lehet olvasni ezen az oldalon:
http://babszinhazak2013.blogspot.hu/2013/05/a-zsuritagok-mondtak.html


Oláh Olivér dolgozik

Hogy mit mondtak mindezekről a szakmai megbeszélésen, arról csak holnap tudok írni. 

színvonalas nap volt, reméljük, így megy tovább

pár mondat  szakmai beszélgetésen elhangzottakról.
A leghosszabban a Csomótündér c. mesejátékról beszélgettek és a legtöbb szó az OLLÓRÓL esett. Van ugyanis a darabban egy OLLÓ, amit - mint egy excaliburt - csak az arra érdemes tudja kihúzni. Sokak szerint dramaturgiai hiba, hogy nem kapott elég hangsúlyt ez a motívum. Viszont ahogy az alkotók elmondták, a Ciróka Bábszínházban előadás előtt ez az olló ott van a bejáratnál és a gyerekek megpróbálhatják kihúzni a posztamensből - természetesen nem sikerül. Úgy mennek be az előadásra, hogy várják, mi történik, ki lesz az alkalmas személy, akinek sikerül.
 A Fiú - Ivanics Tamás e.h. - azzal a bizonyos ollóval


http://youtu.be/Kl7CsIPUVZg
az előadás jelenetei

Idén a fesztiválon csak szakmabeli közönség van - így sem lehet beférni az előadásokra - ami nagyon jó - de azért kicsit hiányoznak a gyerekek, mert végül is a művek nekik készülnek.A szervezőknek nagyon nehéz a dolguk, úgyhogy nem szemrehányás, csak egy tény leírása a megjegyzésem

Figurina előadásáról, a Mackóalsóról az a vélemény alakult ki, hogy a Figurina saját mércéjéhez képest gyenge volt.

Kevés szó esett a szegediek bábjátékáról, de az sem az elragadtatás hangján. Sokan, sokféleképpen vélekednek. Attól is függ, hogy mit várunk el a bábszínháztól, olyan darabokat és előadásokat, amiket akár a nagymamák is láthattak kiskorukban, vagy a kor kihívásainak megfelelő, újszerű, kísérletező, izgalmas játékokat, amiket lehet, hogy a közönség még nem fogad olyan jól, mint a régi megszokottat, de a szakma sokkal többre értékel. 

Ezekről a kérdésekről beszél Marek Waszkiel lengyel professzor, színház igazgató, a bábos műfaj kutatója és lelkes híve - de ez már a következő nap eseménye...

ezt mondta Waszkiel professzor holnap
/azért nincs a beszélgetésnek vége, mert technikai gondok miatt az utolsó három perc hibás. de addig is mondott eleget Marek, tanulságos és érdekes, főleg azoknak, akik figyelemmel kisérik a magyarországi gyerekszínházak munkáját./

Kezdődik!


Ma /2013. május 9. /, kezdődik a Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója. 
A találkozót Halász János, kultúráért felelős államtitkár nyitja meg 
16:00 órakor a Ciróka Bábszínházban a nyitóünnepségen.



"Tervezői asztal" címmel Grosschmid Erik létrehozott egy virtuális kiállítást hazai bábtervezők munkáiból. Bárki küldhetett be fotókat az általa tervezett előadásokról DVD-n, max. 100 fotó terjedelemben. A kiállítási anyag a Tudomány és Technika Házában lesz látható, a Találkozó öt napja alatt. Egy kényelmes kanapén ülve, az alábbi alkotók munkáiból láthatnak ízelítőt az érdeklődők:

Boráros Szilárd
Grosschmid Erik
Hoffer Károly
Mátravölgyi Ákos
Matyi Ágota
Néder Norbert
Orosz Klaudia
Sinkó Szabina
Wunder Judit

MIT LÁTUNK MA?

16:30
A CSOMÓTÜNDÉR - 
Ciróka Bábszínház - Kecskemét
/ Ciróka Bábszínház - Nagyterem/

17:45
MACKÓALSÓ - Figurina Animációs Kisszínpad
/Ciróka Bábszínház - Kisterem/

20:00 MICSODA MADÁR EZ? - Kövér Béla Bábszínház - Szeged
/ Ciróka Bábszínház - Nagyterem/